A Kecskemét környéki futóhomok megzabolázásával tették az elődök a hazai mezőgazdaság egyik leggyümölcsözőbb szegletévé a valaha sivár, terméketlen vidéket. Erről az embert próbáló munkáról Móricz Zsigmond találóan fogalmazott egy 1934-es rádióbeszédében: a kecskeméti ember megmutatta, hogy „hogyan lehet a semmiből valamit teremteni, hogyan lehet a legterméketlenebb pusztán is paradicsomot és eldorádót elővarázsolni.” Így vált az „aranyhomok” például a messze földön híres kajszibarack hazájává, amely különleges aromáját az egyedi mikroklímának köszönheti. A napsütéses órák száma errefelé igen magas, a homokos talaj pedig felhalmozza, majd éjszaka kibocsátja az összegyűjtött meleget, és ezzel ideális érési feltételeket teremt a gyümölcsnek.
A pálinka – különösen a barackpálinka – főzésének hagyományai Kecskemét környékén az első írásos emlékek szerint a XVII-XIX.
századig nyúlnak vissza. A Kecskeméti barackpálinka külhoni megismertetéséhez pedig – melyet a Zwack család készített – maga VIII. Edward is hozzájárult az 1930-as évek közepén. Ekképpen szól a legenda: 1936-ban a Duna Palotában szállt meg a trónörökös. Az akkori igazgató, Fhürer Izidor egy orosházi kristályhordót kilenc éves érlelésű kecskeméti barackpálinkával töltött színültig, és elküldte a hercegnek. Aki miután megkóstolta a különleges italt, így nyilatkozott: „Szódával jobb, mint a whisky, teával jobb, mint a rum.” A brit trónörökös megállapítása ezt követően szállóigévé vált, a nemzetközi hírnév felé röpítve a napjainkban is méltán népszerű italt, s vele együtt Kecskemét nevét.
Az eredetvédelemnek köszönhetően ma már kizárólag Kecskemétről, illetve annak megközelítően 50 kilométeres körzetéből származhat a Kecskeméti barackpálinka gyümölcsalapja